Ember a Marson irodalmi és képzőművészeti pályázat
Az emberiség következő nagy, közös kalandja minden bizonnyal a Mars-utazás lesz. Most még nem lehet tudni, mikor kerül sor erre, és hogy mi, magyarok mennyire vesszük ki a részünket belőle, de a múltban több olyan tudóst is adtunk a világnak, akiknek munkássága jelentős mértékben hozzájárult az eddigi űrexpedíciók sikereihez.
Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni azzal, hogy irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdetünk 30-ik életévüket be nem töltött alkotók részére. Arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy azok a magyar ifjak, akik minden bizonnyal tanúi lesznek az első marsbéli expedíció célba érésének, vajon miként képzelik el ezt a történelemformáló eseményt. Pályázatunkra nem csak science-fiction munkákat várunk, hanem olyan írásokat (novellákat, esszéket, tanulmányokat, jegyzeteket, költeményeket, stb.) és képzőművészeti alkotásokat (rajzokat, festményeket, képregényeket, mobillal készített filmetűdöket, stb.), amelyek azt taglalják, hogy a vörös bolygó elérése milyen kihatással lesz a földi életre, az egyetemes emberi kultúrára, az egymás közötti viszonyokra és a fenntartható fejlődésre.
Ennek tükrében a marsbéli expedíció előkészületeiről, a Marsra jutás nehézségeiről, a Földdel folytatott telekommunikációról, a megérkezésről, az ott tartózkodásról és a visszatérésről szóló pályaművek beérkezésére számítunk.
A pályamunkákat kizárólag a regenytar@chello.hu e-mail címen fogadjuk. Az írások terjedelme pályaművenként nem lehet több 10 000 karakternél. A képzőművészeti alkotásokat jpg-ben, a kisfilmeket Adobe Flash (swf) formátumban kérjük beküldeni (fájlszélesség max. 150 pixel, fájlméret max. 15 MB). Egy pályázó több munkával is jelentkezhet, de egy e-mail nem lehet nagyobb 20 MB-nál. A pályázóktól egy álnevet (max. 12 karakter) és egy születési évszámot is kérünk.
A beérkezett munkákról szakmai zsűri határoz.
Link: Ember a Marson
DE BTK HÖK pályázat öntevékeny csoportok támogatására
A BTK HÖK mindig is támogatta a kar öntevékeny hallgatói csoportjait. Ezt a továbbiakban is szeretnénk folytatni. Szórakoztató-, ismeretterjesztő programjaitokhoz, előadásaitokhoz és egyéb programjaitokhoz anyagi segítséget az alábbi űrlap nyomtatott változatának kitöltésével és irodánkba való eljuttatásával igényelhettek.
A pályázatleadás folyamatos és a beérkezett anyagokat a DE BTK HÖK soron következő közgyűlése bírálja el.
A kitöltési útmutatót és a csatolandó anyagok listáját az űrlap tartalmazzá
DE BTK HÖK pályázati űrlap öntevékeny csoportoknak (doc)
DE BTK HÖK Pályázathoz csatolandó részleges költségvetés (doc)
DE BTK HÖK pályázat szakos rendezvények támogatására
A BTK HÖK mindig is támogatta a kar szakos rendezvényeit. Ezt a továbbiakban is szeretnénk folytatni. Szakhetekhez, szakestekhez, előadásokhoz és egyéb programjaitokhoz anyagi segítséget az alábbi űrlap nyomtatott változatának kitöltésével és irodánkba való eljuttatásával igényelhettek.
A pályázatleadás folyamatos és a beérkezett anyagokat a DE BTK HÖK soron következő közgyűlése bírálja el.
A kitöltési útmutatót és a csatolandó anyagok listáját az űrlap tartalmazzá
DE BTK HÖK pályázati űrlap szakos rendezvények támogatásához (doc)
DE BTK HÖK pályázati anyaghoz csatolandó részleges költségvetés űrlapja (doc)
2000-ben 189 ENSZ-tagállam kötelezte el magát amellett, hogy 2015-ig megvalósítja a Millenniumi Fejlesztési Célokat (MDG). A Nyilatkozatot aláíró országok elkötelezték magukat, hogy aktív részvételükkel:
1. Csökkentik a szegénységet és éhínséget
2. Előmozdítják a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatást
3. Előmozdítják a nemek közötti egyenlőséget, segítik a nők felemelkedését
4. Csökkentik a gyermekhalandóságot
5. Javítják az anyai egészségügyet
6. Küzdenek a HIV/AIDS és más fertőző betegségek ellen
7. Biztosítják a környezeti fenntarthatóságot
8. A fejlesztés érdekében globális partnerséget építenek ki.
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány versenyt ír ki egyetemi is főiskolai hallgatók részére a Millenniumi Fejleszétsi Célok (MDGs) népszerűsítésére. A pályázatra négyféle kategóriában – esszé, képregény, számítógépes játék, rövidfilm – lehet jelentkezni a fentebb megadott témák egyikével. A versenyműveket egy nemzetközi bizottság fogja elbírálni.
Beküldési határidő: 2009. február 28.
További információ:
Baczkó Zsuzsanna
Nemzetközi Program Asszisztens
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
Tel.: +36-1-201 3142
E-mail: zsuzsanna@baptistasegely.hu
TAMASZ Alapítvány tanulmányi ösztöndíja
A TAMASZ Alapítvány pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére
A pályázat célja, hogy ösztöndíjjal támogassa a gyermekvédelmi gondoskodás keretében átmeneti vagy tartós nevelésben részesült fiatal felnőttek első diploma megszerzéséért folytatott felsőfokú tanulmányait.
Az ösztöndíj a 2008/2009-es tanévre (12 hónapra) szól, tanéves összege személyenként és havonta: 15-25 000 forint (a tanulmányi átlageredmény függvényében). Az ösztöndíj adómentes és nem képezi a társadalombiztosítási járulék alapját.
További információk: Link
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) által meghirdetett pályázat a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban tanuló, a tudomány művelése iránt elkötelezett és meghatározott témában elmélyedni képes tehetséges tanulók és hallgatók támogatását és munkájuk elismerését szolgálja.
Az OKM a pályázattal elő kívánja segíteni a hazai tudományos élet utánpótlásának biztosítását. A pályamunkák készítésekor a tapasztalt, sikeres kutatók és a diákok új típusú kapcsolatával új alternatívák nyílnak meg a kutatásban az utánpótlás nevelésére.
A pályázat beküldésének határideje: 2008. szeptember 15.
További információ: Link
Fáy András alkotói pályázat
A több mint másfél évtizede létrehozott OTP Fáy András Alapítvány az “Esélyt a Jövő generációjának!” mottó jegyében folytatja a tevékenységét azzal a céllal, hogy a felnövekvő generációk gazdasági ismereteit bővítse, pénzügyi kultúrájukat fejlessze.
Fáy András alkotói pályázat
1. Esszé pályázat:
a. Fáy András életéről és életművéről
b. Esszé Fáy András irodalmi munkásságáról
c. Esszé Fáy András főművének tekinthető Pesti Első Hazai Takarékpénztár történetéről
d. Esszé Fáy András koráról, szabadon választott témában
2. Tudásátadás a XXI. században – esszé pályázat
3. Médiapályázat: Fáy András szellemisége a XXI. Században
Formái:
e. Fotóesszé
f. Videó szpot
g. Számítógépes animáció
4. Képzőművészeti alkotás készítése Fáy Andrásról
Az OTP Fáy András Alapítvány legfontosabb célja ezen pályázattal, hogy az elmúlt évtizedek alatt méltatlanul elfelejtett Fáy András szellemiségét a fiatalok számára ismerté tegye.
Bővebb információ: http://www.otpfayalapitvany.hu